Rubint Réka drámai vallomása édesanyja elvesztéséről: “Ahogy az autó mellé értünk, kicsúszott a kezünkből és…”

Rubint Réka mögött nagyon nehéz hónapok állnak. Márciusban elveszítette imádott édesanyját, Norbi pedig néhány hónappal ezelőtt sztrókot kapott.

Réka Hajdú Péter Frizbi című műsorában idézte fel a drámai pillanatokat, amikor édesanyja elhunyt. Így emlékezett vissza:

“Anyukám egy rosszullét után annyit mondott, hogy már jól van, és mehetünk.

A fiam, Norbika előreszaladt, hogy kinyissa a kocsiajtót, én pedig Norbival anyut támogattam a hóna alá nyúlva. Ahogy az autó mellé értünk, kicsúszott a kezünkből és meghalt.

Még láttam a szemében, hogy búcsúzik, és még el tudtam neki mondani, hogy a világ legjobb édesanyja volt, megköszöntem neki mindent, de látszott, hogy őt már várják odaát.

A mentők egy órán keresztül próbálták újraéleszteni. Akkor kapcsolták le a gépeket, amikor már tudták, hogy a sejtek is meghaltak, és semmi esély.

Abban a pillanatban szakadni kezdett a hó, pedig március huszadika volt.

Behúztuk a testét egy szőnyegen a garázsba, és akkor ott volt nagyjából két órám, amíg ott volt.

Odaültem mellé és elköszöntem tőle” – idézte fel az embert próbáló pillanatokat Rubint Réka:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép forrása: Live TV)