Schobert Lara elárulta, kivel jár most az öccse, Norbika: nem semmi, ki a barátnője

Palik László új műsort indított a Youtube-on. A Futtában címet viselő adásokban Laci futás közben beszélget vendégeivel.

Az egyik legutóbbi műsorban egyszerre két futótársa is akadt, a két idősebb Schobert gyerek, Lara és Norbika.

Szóba került, hogy milyen volt két ennyire ismert ember, Réka és Norbi gyermekeként felnőni, ám saját magánéletükről is beszéltek.

Lara például elárulta, ki most Norbika barátnője. A válasz igencsak meglepő, ugyanis nem más, mint Lara legjobb barátnője.

Larának így most elég furcsa lehet azt látni, hogy legjobb barátnője az öccsével jár, ennek ellenére pont ő hozta össze őket.

“Most kénytelenek vagyunk jóban lenni, mert a legjobb barátnőm a barátnője. Arra gondoltam, hogy ismerem mindkettőt, mindkettő tökéletes, hát akkor hozzuk össze őket”

“Sokáig nem érződött, hogy együtt vannak, most kezdett ez nekem leesni. Nyilván ugyanolyan a kapcsolatunk a legjobb barátnőmmel, de azért fel kell tudnom azt is fogni, hogy ők vannak ketten is, és akkor nekem odébb kell, hogy vonuljak.

De nincsen vele gond, mert már érettebb vagyok, és a helyén tudom ezt kezelni” – árulta el Lara, aki azt is elmondta, hogy saját szerelmi élete nem alakult ennyire fényesen:

“Most szakítottunk a barátommal, két éves kapcsolat után, az egy kicsit megviselt, eléggé el is hagytam magam ebben a hónapban.

Most valamennyire kezdek már visszatérni, és helyrerakni az agyamat, hogy ez ilyen. Ami nem öl meg az megerősít” – közölte határozottan Lara. Itt megnézheted a teljes műsort:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!