Súlyos titkot árult el Molnár Anikó Bochkor Gáborról: “Sírva borultunk egymás nyakába, amikor…”

Molnár Anikó őszinte, keserédes interjút adott a Story magazinnak, amelyben sok múltbéli titokról is lerántotta a leplet.

Elárulta például, hogy akár kétszer is lehetett volna gyereke, és beszélt Bochkor Gáborhoz fűződő kapcsolatáról is.

Azt is elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt úgy hitte, végre megtalálta az igazit, ám az ismerkedés végül zátonyra futott.

“Idővel mindig rájönnek a pasik, hogy mit veszítettek, de akkor már késő. De egyébként nagyrészt én szoktam szakítani.

Valahogy elkényelmesednek mellettem a pasik, mert örömmel főzök, mosok, kiszolgálom őket, és azt hiszik, ez alanyi jogon jár” – kezdte Molnár Anikó, majd így folytatta:

“46 évesen most már csak egy társat keresek, akivel a hátralévő éveket tartalmasan tudjuk eltölteni.

Aki jóban-rosszban mellettem áll, és aki nem az ismertségemet, hanem engem, Molnár Anikót szeret” – mondta el távolabbi terveiről Anikó, ám a múltról és Bochkor Gáborról is mesélt:

“Gáborral esküvőt terveztünk, és sírva borultunk egymás nyakába, amikor megbeszéltük, hogy gyereket szeretnénk.

Ő kezdeményezte mindkettőt, majd semmi sem lett belőle. 2005 óta nem is beszéltünk egymással.

Pedig hihetetlen mély érzésű ember, aki nagyon tud szeretni, csak sajnos nem tartósan” – árulta el a Való Világ és a Nagy Ő egykori szereplője.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Molnár Anikó Instagram oldala)