Szakított a Való Világ lepedőakrobata álompárja: “Nekem nem fér bele az, hogy…”

A legutóbb Való Világ legemlékezetesebb két szereplője minden bizonnyal VV Virág és VV Dani volt.

A párocska a valóságshow időtartama alatt a villában jött össze, ám kapcsolatuk a villán kívül is folytatódott.

Sokak döbbenetére a kapcsolat több mint egy éven át tartott, pedig egyáltalán nem jósoltak nekik tartós jövőt.

Virág még az X-Faktorban is próbálkozott, Dani oda is elkísérte párját.

Most azonban úgy tűnik, hogy kapcsolatuk zátonyra futott és szakítottak.

“Szeretném bejelenteni, hogy szakítottunk. Régóta rosszabbodott a helyzet, ment az adok-kapok, de most szétmentünk.

Nem csalt meg, nem ezért történt, ráadásul én nagyon szeretem őt, egyszerűen arról van szó, hogy nekem nem fér bele az, ami neki igen.

Ő karriert akar építeni, én pedig már azon gondolkoztam, hogy gyereket szeretnék és házat építeni. Az az út, amit ő akar nekem nem tetszik.

Emellett az is gond volt, hogy a családja ellenségként kezelt engem, és folyamatosan keresztbe akartak tenni.

A legutolsó, ami kiverte a biztosítékot pedig az volt, ahogyan az anyukája beszélt rólam” – árulta el Dani az erről szóló videójában.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

VV10 Dani (@vv10dani) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: RTL Klub)