Szulák Andrea elmesélte, miért hagyott fel a tévézéssel: meglepő indokot mondott

Szulák Andreát nemcsak mint énekesnőt, hanem mint tévés műsorvezetőt is rengetegen szeretik.

Egy időben több műsorban is lehetett őt látni, mostanra azonban szinte teljesen felhagyott a tévézéssel.

Andi az elmúlt években csak és kizárólag színházi szerepeire és énekesnői karrierjére koncentrált.

Liebhaber Judit Erősebb Igen című műsorában elárulta, hogy miért szorult háttérbe a tévézés.

Először is azért, mert imádja az anyaszerepet! Így nyilatkozott erről: “Engem az Isten is anyának teremtett, ebben szerepben érzem magam a legjobban.

Szerintem az anyaság az áldozat és az ajándék elegye. Én nem érzem áldozatnak azt, hogy minden reggel felkelhetek érte hatkor, mert el fog jönni az idő, amikor már nem kell felkelni, és én ennek minden pillanatát meg akarom élni.

Állandóan próbálok balanszírozni, hogy lehetőleg többet legyek vele és kevesebb időt töltsek munkával, vagy még inkább olyankor menjek én is, amikor ő iskolában van” – mondta el, majd még egy okot mondott, amiért hátat fordított a tévéműsorok vezetésének:

“A legszűkebb baráti körömben bizonyos intim dolgokba nem szoktam belekérdezni, csak ha az illető akar róla beszélni. Akkor rám számíthat, de nem érzem úgy, hogy bele kellene könyökölni.

És amikor több alkalommal is bele kellett könyökölnöm, mert arra utasítottak, akkor én azt mondtam, hogy ezt nem szeretném tovább csinálni” – vallotta be Szulák Andrea:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!