Tóth Gabi most először vallott életmentő műtétjéről: “Egy hangot hallottam, ami azt mondta”

Megrázó vallomást tett Tóth Gabi egy évekkel ezelőtti operációjáról. Mindez akkor történt, amikor az énekesnő még nagyon fiatal, mindössze 18 éves volt. A helyzet rettentő komoly volt!

Életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani, komoly belső vérzéssel és tüdőembóliával került kórházba. A műtét közben hite is segítette. Így mesélt minderről a Best magazinnak, melyet a Ripost szemlézett:

„Akinek beszéltem az átélt élményekről, azt mondta: hallucináltam vagy álmodtam. Úgy éreztem, mintha valaki felemelt volna, és megszűnt bennem a félelem. Megkérdezték tőlem, hogy mit szeretnék. Azt feleltem, nekem itt nagyon jó. Egy hangot hallottam, ami azt mondta, hogy dolgod van, és visszatértem” – elevenítette föl a történteket Tóth Gabi.

Az énekesnő ezt “isteni élménynek” azaz Istenhitével kapcsolatos eseménynek tudja be, így, sok év távlatából.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép forrása: Tóth Gabi Instagram oldala)