Tóth Vera elárulta, mit művelt vele volt párja: az őt kérdező Hajdú Péter csak nézett

A Life TV Összezárva című műsora a nézők egyik kedvence volt. Tóth Vera is ellátogatott Hajdú Péterhez.

Az énekesnő teljesen őszintén beszélt Hajdú Péternek több kényes témáról is, mint például az elhízás vagy az előző párkapcsolatai, vagy a húgához főződő viszonya.

Tóth Gabiról a következőket mondta: “Gabival nagyon jóban vagyunk, de olyan, mint egy ketyegő bomba.

Vigyázni kell, hogy mit mondasz neki. Olyan hiperérzékeny, hogy mindenből önérzeti problémát csinál. De ezt nem negatív értelemben mondom, hanem a szó legpozitívabb értelmében hiperszenzitív.

Nem nagyon bírja a kritikát, úgy érzi olyankor, hogy bántják őt” – mesélte Hajdú Péternek Tóth Vera.

Exéről pedig így nyilatkozott: „Tudom, hogy szeretett, de minden róla szólt. Borzasztóan sokat bántott, lelkileg, mindenhogyan.

Mások előtt nem, így mindenki azt gondolta róla, hogy a világ legcukibbja, de nagyon durván alázott, a végén már olyanokat is megengedett magának, ami egyszerűen…” – itt elakadt Vera szava, Hajdú Péter pedig meglepődve kérdezett rá: Megütött?

“Például” – válaszolta Vera. – “Egyszer fordult elő, de akkor azt mondtam, vége. Mondtam neki, hogy ha az apám itt lenne és ezt látná, neked most itt véged lenne” – vallotta be az énekesnő.

Itt megnézheted a műsor ajánlóját:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!