VV Anett mindent bevallott a szeánszról: “olyan volt, mint maga a Sátán, őt láttam benne, és attól rettegtem, hogy…”

Most először beszélt hosszabban arról a hírhedt szeánszról VV Anett, amit követően több csontja eltörött, és életveszélyes állapotba került.

Anett egyszer közösségi oldalán már tudatta, mit érez most, és mit üzen, ezt ide kattintva olvashatod el.

Most a Blikknek Béres Anett részletesen elmesélte, mi hogy történt, mit gondolt akkor: “Rettenetesen féltem végig. Megittam a főzetet, ezután borzasztó volt…

A hölgy, aki a szertartást vezette, olyan volt nekem utána, mint maga a Sátán, őt láttam benne, és attól rettegtem, hogy belém akar költözni.

Úgy tudtam, 5-6 óra elteltével kiürül a szervezetemből ez a főzet, de nálam nem így volt. A szertartásvezető már elment aludni, de bennem megmaradt a rettegés.

Rajta kívül csak Emese volt ott, mondtam neki, hogy rosszul vagyok, haza akarok menni.

Ő elment a táskájáért, én pedig úgy féltem, hogy menekülni kezdtem az erdőn, árkon-bokron át – kezdte Anett, majd így folytatta:

Felmásztam egy magaslesre, ami olyan 3 méteres lehetett. Az utolsó emlékem, hogy fönn vagyok, aztán már lenn tértem magamhoz.

Valószínűleg nem voltam magamnál az eséskor, azért is sérültem meg ennyire. Eltört a sarokcsontom, a csigolyacsontom és öt bordám – mondta el Anett.

Arról is beszámolt, hogy 24 órán át feküdt egy szőlőföldön, mire egy földműves megtalálta.

Annak az embernek örökké hálás lesz, hiszen ő mentette meg az életét. Meg is akarja látogatni.

Itt a TV2 Tények című műsorának beszámolóját láthatod a szeánszról:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!