Vekerdy Tamás igazi “nevelőművész”, akit elsősorban az oktatással, gyermekneveléssel kapcsolatos rádió- és tévéműsorokból ismerhetünk. Vallja, hogy nem is olyan nehéz derűs, jókedvű gyerekeket nevelni. Meg is osztja velünk
Az energiavámpírok ugyanúgy néznek ki, mint Te vagy én… Akár egy családtag vagy a főnököd is lehet az.. A közös bennük, hogy teljesen lemerítenek Téged érzelmileg, amibe akár
A minap egy elit bölcsődében jártam egy kisfiút megfigyelni, aki otthon furcsa dolgokat csinál, verekszik, a fejét a tükörbe csapkodja, köpköd. A bölcsiben néhány órát töltöttem, ezalatt a
A patak partján áll egy nagyon szép lány, aki láthatóan azon vacillál, hogyan juthatna át a túlpartra, de nem mer belemenni a vízbe. Az egyik szerzetes szó nélkül
“Ma hazafelé vonatoztam és ugyanolyan útnak indult mint az összes többi, de a mait sosem felejtem el. Egy bácsika szállt fel az egyik megállónál. Ideges volt és zavart,
Az eredeti muzsika egy amerikai népdal, amit az Animals együttes tett világszerte híressé. Nagy Feró és a Kormorán együttes előadásában igazi kuriózum: