Az élet nem egyenes út. Éppen ellenkezőleg, körkörös út, és sok dolog kapcsán érezhetjük azt, olyan, mintha már megtörtént volna. Ez a világ a mintákra épül, épp ezért
8 évvel az itt látható kisfilm bemutatását megelőzően Natalie Suleman 8 gyönyörű gyermeknek adott életet, és mindannyiuk egészséges volt. Egészen addig ilyen eset még soha nem fordult elő
A Horoszkópban is vannak csillagjegyek, amelyek dominánsabbak a többieknél. Most ezek a csillagjegyek következnek, na és a rájuk jellemző, egyedi tulajdonságokról is szó esik. Íme, az 5 rendkívül
Válassza ki egy kártyát a három közül és tudd meg, hogy mi számodra az üzenet! 1-es számú kártya Ez a kártya az új kezdetek kártyája, számos lehetőséggel. Ezek
A munkahelyeden jobb odafigyelned, ha barátkozni akarnak veled, mert ezek a csillagjegyek olykor kedvesek, de a hátad mögött könnyen kipletykálnak. Skorpió A skorpió jegyű nő nem felejt és
Ausztráliában a Gordon Dam Tasmánia legmagasabb gátja. Néhány férfi úgy döntött, hogy egy kísérletet hajt végre. A 140 méter magasságú gát tetején állva mutatták be a kísérletet, melynek
Az esküvő egy pár életében a legszebb nap de gyakran előfordul, hogy valami történik a családok között ami beárnyékolja boldogságukat. Szerencsére ez nem volt igaz Mikayla esküvőjére, aki október
A telek egyre hidegebbek, a fűtés viszont nem olcsó. Ma mutatunk néhány tippet, hogyan spórolhatsz a fűtésszámlán úgy, hogy közben jó meleg legyen a lakásban. 1. A hő
Ebben a videóban egy érdekes technikát láthattok, hogyan is lehet bevonni egy tortát csokoládémázzal úgy, hogy az már önmagában is díszes legyen. Szükségünk lesz egy tábla csokoládéra. Tördeljük
Ne gondolkozz sokáig. Pillants rá az ábrára, és jegyezd meg, a nőt vagy a koponyát láttad-e meg először. Minél gyorsabban válaszolsz, annál hitelesebb az eredmény. Koponya: Ha a