Dobrády Ákos már nyolcéves korában beiratkozott szolfézsre, családjában unokanővére tanult zongorázni és Ákos kedvet kapott tőle. Szülei támogatták zeneszeretetét, ezért egy bécsi zongorával ajándékozták meg. Az első négy
Görög Zita 7 évvel fiatalabb szerelme nem más, mint Laczkó Zsolt egykori labdarúgó, aki pályafutását a Tisza Volánban kezdte, majd 1999-ben került a Ferencvároshoz. 2004 és 2007 között
Curtis nemrég a Borsnak adott interjúban arról beszélt, hogy volt párjával, gyermeke anyjával továbbra is jó kapcsolatban maradtak gyermekük, Doncsi érdekében. “Boldogsággal tölt el, hogy Krisztikével sikerült minden
Nádai Anikó élete bizony korántsem tündérmeseként indult: Mohácson született, majd Baján és Kecelen is élt. Szülei másfél-kétéves korában elváltak, édesanyja nevelte fel. Hatodik osztályos korától bentlakásos iskolába járt. Kiskőrösön
Rákóczi Ferenc műsorvezető idén májusban lesz 55 éves. Diplomáját a Szegedi Tudományegyetem művelődésszervező-média szakán szerezte. Élettársa Vajda Judith, két gyermekük született, Panna (2008) és Soma (2010). Szabadidejében kerékpározik,
Szandi lánya, Blanka immár több éve az Amerikai Egyesült Államokban él, az énekesnő azonban mégsem szomorkodik. Így írt minderről bejegyzésében: “Három éve már, hogy a madárkánk kirepült a
Gáspár Bea továbbra is nagy kedvvel főz, számtalan finomságot készít a konyhában. Most egy különleges finomságnak osztotta meg a receptjét, ami nem más, mint a dubaji csokis sajttorta
Nicole Kidman és Tom Cruise lánya, Isabella Jane Cruise 1992. december 22-én született, és szinte mindenki Bellának szólítja. Biztos, hogy nem volt egyszerű gyerekkora két ekkora sztárszülővel, ráadásul
Janza Kata általános iskolás éveiben tagja volt a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusának. 1990-ben érettségizett a Veres Péter Gimnázium olasz szakán. 1991-ben a Bergendy Szalonzenekar női szólistájaként tűnt fel.
Czene Attila 1980-ban kezdett el úszni Szegeden, a Szeol versenyzőjeként. Utánpótlás versenyzőként első országos sikereit 1985-ben érte el gyors- és hátúszó számokban. Egy év múlva, korosztályában 7 bajnoki