Először minden új orvosnak, és nővérnek meg kell birkóznia a halállal. Vannak, akik sírnak az elsőnél, vannak, akik lefagynak, és vannak, akik szinte fel sem fogják. Mikor velem
Ha a tibeti nevelési elveket szeretnénk gyakorlatba ültetni, akkor az adott életszakaszokhoz mérten különböző módszereket ajánlatos követni. Két dolgot soha nem szabad alkalmaznunk:
Miért ragadunk bele egy olyan környezetbe, ahol bántanak? Miért nem bírunk felkerekedni, és megkeresni azokat az embereket, akik szeretnek és elfogadnak minket? Feldmár András pszichoterapeuta égetően fontos kérdésekre
Vekerdy Tamás igazi “nevelőművész”, akit elsősorban az oktatással, gyermekneveléssel kapcsolatos rádió- és tévéműsorokból ismerhetünk. Vallja, hogy nem is olyan nehéz derűs, jókedvű gyerekeket nevelni. Meg is osztja velünk
A minap egy elit bölcsődében jártam egy kisfiút megfigyelni, aki otthon furcsa dolgokat csinál, verekszik, a fejét a tükörbe csapkodja, köpköd. A bölcsiben néhány órát töltöttem, ezalatt a
A patak partján áll egy nagyon szép lány, aki láthatóan azon vacillál, hogyan juthatna át a túlpartra, de nem mer belemenni a vízbe. Az egyik szerzetes szó nélkül
A nemzetközileg is elismert Mihail Litvak 20 olyan dolgot mond el, amit mindenkinek érdemes megjegyezni és alkalmazni. Fontos, hogy tanulj, értsd meg önmagad és másokat.
Ez a 20 tipp