Vörös fonal a bal csuklóra kötve. Te tudod, hogy mit jelent?

Elég sokszor jött már velünk szembe olyan ember, aki vékony vörös fonalat viselt a bal csuklóján. Eddig ennek Nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget, pedig viselőjéről különös dolgot árul el!

Egyes ősi hitek szerint a vörös fonal mintegy „védőoltásként” szolgál a léleknek. A bal oldalunk a kapás oldala, vagyis itt áramlanak testünkbe a külvilág energiái. (A jobb oldal ezzel szemben az „adást” szimbolizálja, ezért érdemes odafigyelni, hogy sose ezen a csuklónkon legyen a fonal!)

A vörös a veszély színe, mely ugyanakkor elűzi a rossz energiákat, megvéd bennünket a felénk irányuló negatívumoktól.

A fonal gondos előírásoknak megfelelően, hét egymást követő csomóban van megkötve, egy-egy csomó a jelen valóságunkkal összeköttetésben lévő hét spirituális dimenziót szimbolizálja.

Ezen kívül még az nagyon fontos, hogy olyan személy kösse fel a fonalat, aki szeret minket, s akiben mi is megbízunk. A fonal magától kibomlik amikor megtette a dolgát, azonban pár nap szünet után ismét visszaköthető.

Érdekes volt? akkor ne felejtsd el megosztani!