A 90-es évek szívtiprója, Peter Andre 50 éves lett: nem semmi, hogy néz ki most
|Peter Andre a 90-es években a lányok nagy kedvence volt, és nem csak dalai miatt.
Olyan slágereket köszönhetünk neki, mint a Mysterious Girl vagy épp a Flava.
Persze nemcsak ritmusos számaival hívta fel magára a figyelmet, hanem kidolgozott testével is.
Szinte minden klipjében póló nélkül, napbarnított, izmos felsőtesttel szerepelt.
Peter André 1973-ban született, ami azt jelenti, hogy pont az idén 50 éves.
Ugyan kezdetben Londonban élt ciprusi-görög családjával, ám mikor Peter 6 éves volt, Ausztráliába költöztek.
Ott járt iskolába, és ott nyert meg különböző táncos tehetségkutatókat is.
Peternek jelenleg három gyermeke van, és az éneklés mellett műsort vezet, valamint üzletemberként is dolgozik.
Nézzük csak, hogy nézett ki egykor, és hogy fest most! Tanulságos képpárok következnek:
Mint látható, az énekes 50 évesen is remek formában van.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!