Borbély Alexandra és Nagy Ervin csodaszép ikrei 1 évesek lettek: ilyen cukik most

Borbély Alexandráról kevesen tudják, hogy a Felvidékről származik. Gyermekkorát a Szlovákiában található Nagycétényben töltötte.

A komáromi Selye János Gimnáziumban érettségizett. Felvételizett a Pozsonyi Színművészeti Főiskolára is, de végül mégis Budapest mellett döntött.

Mielőtt felvették volna az egyetemre, egy évet töltött stúdiósként a Nemzeti Színházban, ahova Jordán Tamás hívta.

2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, azóta a Katona József Színház tagja.

2017-ben, Berlinben elnyerte az Európai Filmakadémia legjobb európai színésznőnek járó díját a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért.

Nagy Ervinnel 2021-ben házasodtak össze. 2022 júniusában jelentették be, hogy ikreket várnak.

Nagy Ervinnek egyébként már van egy kislánya, Lola, aki 2010-ben született Ervin előző házasságából.

Úgy tűnik, Nagy Ervin lányos apuka, hiszen az ikrek is mindketten kislányok, és gyönyörű neveket kaptak: Elza és Franciska.

A picik egy évvel ezelőtt, tavaly október 12-én jöttek világra. A büszke apuka most megmutatta őket 1 évesen. Ilyen cukik:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nagy Ervin (@nagy_ervin_hivatalos) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Nagy Ervin Instagram oldala)