Brutális, rockos feldolgozást mutatott be az Óz, a csodák csodája dalából Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence
|Lékai-Kiss Ramóna több területen is megcsillogtatta már tehetségét az évek során.
Több mint 20 éve tűnt fel a Barátok köztben, mint színésznő, az utóbbi időszakban pedig leginkább műsorvezetőként láthatjuk.
De volt már például zsűritag is a közkedvelt Sztárban Sztár című műsorban a TV2-n.
Azt azonban eddig még nem tudhattuk, milyen jó hangja van, ám a Nagy Duettben ez is kiderült.
Már az előző adásban fergeteges produkciót vittek színpadra Brasch Bencével: ha lemaradtál volna róla, ide kattintva láthatod.
A mostani sem volt akármi, igaz ezúttal nem ők lettek az adás napi győztesei.
Mihályfi Luca és Hegyes Berci zsebelték be a címet, akik egészen rendhagyó módon adták elő a Csavard fel a szőnyeget című dalt: ide kattintva láthatod.
Itt lentebb pedig visszanézheted, milyen brutális, rockos feldolgozást mutatott be az Óz, a csodák csodája dalából Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence.
Érdemes végighallgatni:
Oszd meg, hogy mások is láthassák!
(Kiemelt kép: Brasch Bence Instagram oldala)