Nagy mázli, hogy a turisták épp a tengert filmezték: egy őrült csobbanás után impozáns látványban volt részük

Ez a furcsa dolog Ausztráliában, Port Macquarie közelében történt.

Onnan indult el a kis hajó, hogy utasaival a nyílt tengeren bálnák után kutasson.

A hajó utasai reménykedtek abban, hogy megpillanthatják ezt a fenséges cetfélét.

A ritka eseményről ezt mesélték a turistá a ViralHog szerint: “A családom és én a bálnákat szerettünk volna látni és ezért felszálltunk a Port Macquarie-ból induló hajóra, nagy hullámokat láttunk a távolban.

Tudtam, hogy egy videót akarok készíteni az egészről. De nem számítottam erre a mágikus látványra.”

“Néhány másodpercnyi nyugodt hajózás után az ott tartózkodók legnagyobb vágya teljesült.

A csónak rázkódni kezdett az egyik oldalon, egy óriási lökéshullám érte a vízi járművet.

Pár másodperccel később egy óriási bálna emelkedett ki a vízből. A turisták nagyon boldogok voltak, hiszen mindenki erre a pillanatra várt, írta a ViralHog.

A bálna annyira közel volt a hajóhoz, hogy az ugrás miatt kicsapódó víz hajót eláztatta.

A másodperc törtrészéig teljesen kint volt a vízből az állat, mielőtt ismét eltűnt volna a tenger hullámai között.

Milyen hihetetlen szerencséjük volt az utazóknak, hogy ilyen közelről láthattak egy gyönyörű bálnát és szerencsére meg is tudták örökíteni azt a pillanatot amit a lenti videóban láthatunk:

Oszd meg, hogy mások is láthassák!