Emlékszel Szíj Melindára? Végre újra énekel! Videón, milyen csodásan adja elő Demjén Ferenc egyik legszebb dalát:
|Szíj Melinda Fonogram-díjra jelölt magyar énekesnő, a 2010-es Megasztár harmadik helyezettje volt.
Hangja erőteljes lírai szoprán, de alkalmas drámai dalok előadására is, ezt többször is bizonyította.
Sokan Édith Piafhoz és Barbra Streisandhoz hasonlították előadásmódja és stílusa miatt. Nem véletlen, hogy gyermekkora óta Streisand a példaképe.
Azt már kevesebben tudják, hogy Melinda az éneklés mellett a versírásban is jeleskedik.
Első, bemutatkozó lemezén költőként is szerepel: válogatott verseit ajándékként és köszönetképp ajánlja mindenkinek, aki szereti és figyel rá.
Ezen a felvételen Demjén Ferenc egyik legnagyobb slágerét, a Honfoglalás című film betétdalát énekli.
Előadása pedig egészen káprázatos, egyetlen hamis hang sincs benne! Jó lenne Melindát többször hallani a tévében is, megérdemelné!
Reméljük, minél többekhez eljut, mert Szíj Melinda, ez a kedves, tiszta lélek más lelkeknek is örömet okoz, az biztos.
Neked hogy tetszik?
Oszd meg, hogy mások is láthassák!
(Kiemelt kép: Szíj Melinda Facebook oldala)