Gryllus Dorka jóképű férje mellett végre megmutatta 2 fiát is! Íme a 13 éves Soma és az 5 éves Áron:
|Biztos sokan tudják, hogy Gryllus Dorka színésznő apja nem más, mint Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője; édesanyja pedig Kőváry Katalin Jászai Mari-díjas rendező.
Dorka 1990–95 között az Ef Zámbó Happy Dead Bandben énekelt, mindemellett 1993–94-ben Tereskovával együtt is fellépett.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1998-ban szerzett diplomát Benedek Miklós osztályában. A Vígszínházban volt szakmai gyakorlaton 1996–98 között. A főiskola elvégzése után, 1998-tól a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja.
2001-ben közreműködött édesapja, Gryllus Dániel Családi kör című lemezén. 2003-ban a Dallas-Pashamende című film forgatása miatt fel kellett mondania a társulatnál, mivel a színház nem akarta elengedni filmezni.
Azóta szabadúszó, jelentős időt tölt Németországban. Már korábban is dolgozott Rolf Schübel német rendezővel, aki többször felvetette, hogy próbálja meg a németországi karriert. 2010-ben Arany Medál díjat kapott a Látogatás című filmben nyújtott alakításáért.
Mostani férje Simon Kornél színész. Dorkának 2 fia van, itt látható férjével és a gyerkőcökkel. Íme a nagyobbik fiú, Soma, aki már 13 éves:
És a kisebbik, Áron, aki novemberben lesz 5 esztendős:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Gryllus Dorka Instagram oldala)