Jákob Zoli együtt repült fiával, ráadásul Dávid vezette a gépet! Videón a nagy kaland:

Jákob Zoltán több érdekes titokról is lerántotta a leplet Palik László műsorában. Az üzletember mesélt bátyjáról is, akivel sokáig nem igazán találták a közös hangot:

“Újra jó testvérek vagyunk. Kiskorunkban jóban voltunk, de ő már a középiskolában feljött Budapestre, így elvesztettük egymást.

Aztán elkezdtem nála dolgozni, akkor kezdtünk egymásra találni. Most ő van nálam, benne van abban a háromban, akikkel évente elutazunk egy egzotikus útra.

Minden hétfőn nálam alszik, és együtt főzünk hétfőnként. Azt sajnáljuk, hogy a szüleink ezt nem élhették meg, ők ezt nem látták, hogy milyen harmóniába tudtunk kerülni” – közölte.

A műsorban azt is elárulta, milyen a viszonya 3 gyermekével, illetve, hogy szigorú apa-e.

Ha tudni szeretnéd, hogyan neveli két lányát és egy fiát a milliárdos, és milyen kapcsolatban vannak, ide kattintva kiderül.

29 éves fiáról, Dávidról pedig az alábbi információkat árulta el: “Én izgága vagyok, mindent rögtön akarok, hirtelen fölspannolom magam, de aztán lecsillapodok.

Ő pedig a nyugodt erő a cégben. Nem lehet kihozni a sodrából” – hangsúlyozta a milliárdos.

Most apa és fia együtt indultak el repülni, ráadásul a gépet Dávid vezette, nemrég tette le a pilótajogsit:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jákob Zoli (@jakobzoli) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Jákob Zoltán Instagram oldala)