Megdöbbentő titkot árult el Szabó Győző a gyerekkorából: “Nem tudok még egy embert, aki…”

Azt gondolhatnánk, hogy az elmúlt évtizedek alatt készült számtalan interjúnak köszönhetően már mindent tudunk Szabó Győzőről.

Ám a színész még mindig meg tudja lepni a rajongókat. Most is elárult néhány megdöbbentő dolgot a múltjából.

Gyerekkorának bizonyos érdekes epizódjairól a Sláger FM Nő a tét című műsorában mesélt Liptai Claudiának:

“Nem tudok még egy embert, aki magázta volna a szüleit. Magáztam, ‘tetszikeztem’ a szüleimet, de nem tudom ez hogyan alakult ki.

Később ugyan mondták, hogy áttérhetünk a tegező formára, de valahogy nem sikerült. Emiatt furán néztek rám a többiek, bár kitűnő tanuló voltam.

Az volt a deal a szüleimmel, hogy ha hozom az ötösöket, akkor tanulás után azt csinálok, amit akarok.

Fura dolgokat hozott ez a magázódás, olyan dolgokat nem tudtunk kimondani, mint az, hogy ’szeretlek’. Ez adott egyfajta távolságtartást közöttünk” – árulta el gyerekkoráról a népszerű színész.

Arról is beszélt, milyen kihívásokkal kellett megküzdenie gyerekként, mikor vidékről Pestre került:

“Nekem meg kellett harcolnom azzal, hogy a pesti vagányok elfogadják a vidéki bunkó kisfiút.

30 évvel ezelőtt széles szakadék volt a vidék és a főváros között… Engem lenéztek, kiközösítettek, másképp álltak velem szóba.

Először pesti vagánynak kellett lennem, a személyiségemmel kellett meggyőznöm őket arról, hogy vagyok olyan jó, mint ők” – vallotta be Győző.

Oszd meg, hogy mások is láthassák!

(Kiemelt kép: Szabó Győző Instagram oldala)