Németh Kristóf szokatlanul mély és imponálóan őszinte gondolatokat osztott meg Palik László műsorában. Mikor elhunyt édesapja került szóba, elárulta, milyen mély benyomást tett rá apaként annak idején: „Olyan
Békefi Viki 1999-2007 között a szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, 2007-2011 között az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanulója volt. A Wienna Conservatorium Színész szakának elvégzése után
Kapócs Zsóka neve az ezredforduló tájékán lett ismert, akkoriban Zsóka több szépségversenyen is diadalmaskodott. 1998-ban ugyan még nem ő lett a Miss Universe döntőjének győztese, ám rá két évvel,
Azt talán kevesen tudják a csodálatosan tehetséges énekesnőről, Antal Timiről, hogy Erdélyben, Bánffyhunyadon született. Timi a gimnáziumot természettudományi szakon végezte el, és már a középiskolai évek során komoly
Schobert Norbika nemrég őszintén beszélt érzéseiről, és bevallotta, hogy bizony elrabolták a szívét. Ráadásul egy olyan hölgybe lett szerelmes, akivel már gyerekkorában is találkozott, ám aztán jó ideig
Patai Annát 15 évvel ezelőtt, 2010-ben ismerte meg az ország a Megasztár című tehetségkutató műsornak köszönhetően. Akkor Anna alig múlt 10 éves, mostanra azonban már húszas évei közepén
Berki Mazsi jobb formában van, mint valaha. Diétázik és edzeni jár. Azt meséli, utoljára középiskolás korában volt ennyi kiló. Mazsi életében egymást érik a változások: nemrég Székesfehérvárra költözött
2016 áprilisában Kulka János súlyos sztrókon esett át, állapota miatt életmentő operációra is szükség volt. Az agyvérzés következtében teljesen elfelejtett angolul és franciául, és a beszéd magyar nyelven is
Brooke Shields idén már 60 éves, ez azonban a legkevésbé sem látszik meg rajta: csinos, elegáns, magabiztos. Mi magunk is többször közöltünk már cikkeket olyan színésznőkről, modellekről, akik
Király Linda nemrég nagyon elkeseredett, ugyanis a hozzászólók minősíthetetlen kommentekkel illették nyaralós fotóját. Pedig mostanában tényleg sokat fogyott az énekesnő, erről tanúskodnak legfrissebb képei is: És hogy mi