A 17 éves ifj. Schobert Norbi lesz a Farm VIP egyik játékosa: Réka sírni fog, a fiú mégis így vallott a videóban!

A 17 éves ifjabb Schobert Norbi lesz a Farm VIP egyik játékosa, szülei szerint ezzel semmi gond nincs.

Édesapja a Blikknek elmondta: “Norbika gyerekkorában rossz tanuló, kövér kisfiú volt, aki nem hitt magában.

Ma viszont erős és stabil fiatalember. Ezt nekünk, a szüleinek kellett felépíteni benne. A negativitás így sem kerüli el, anélkül is kapja, hogy szerepelne, de őt ez már nem érdekli.

Elmondtam neki, hogy adja önmagát, és legyen segítőkész, úgy, ahogy otthon látta. Óva intettem a vitáktól. Ő a legfiatalabb, úgysem lehet igaza” – közölte az idősebb Schobert Norbi.

Rubint Réka így nyilatkozott: “Itt meg tudja mutatni az igazi értékeket, amiket otthonról hozott. A nevelés nem egy hét, ez 17 év munkája.

Meg lehet nézni, hogy nem aranykalitkában nőtt fel. Amikor kicsi volt, Norbika tőlem kérdezte, „anya, én hogyan lehetek valaki?” Azt válaszoltam, „maradj ember”.

Ennek szellemében neveltük a gyerekeinket. Nagyon büszkék vagyunk rá, és azt hiszem, végigsírok majd minden adást” – mesélte Réka.

Norbika a kisfilmjében elárulta, milyen a viszonya a vidéki élettel:  “Az anyai nagyszüleim régebben egy kisebb farmon éltek, és még olyan is volt, hogy a reggeli műzlibe a kecskének a tejét tettük bele.

Abszolút imádom a vidéki helyeket, az állatokat is imádom. Teljesen más környezet, sokkal nyugodtabb életet lehet élni.

Nincsen stressz, nincsen telefon, mindenki ismer mindenkit, nyugalom van. Meg van egy nagyon jó aurája. Az illatok is sokkal tisztábbak.

Meg hogy állatok vesznek körül, ez fantasztikus számomra” – közölte bemutatkozó videójában Norbika.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!