Bakács Tibor beleszállt Puskás Petibe, aki személyeskedéssel vágott vissza: ezt már ByeAlex sem hagyta szó nélkül

A Partizán című műsor év végi adásában Gulyás Márton vendégül látta többek között a Megasztár korábbi zsűritagjait.

Ott volt Falusi Mariann, Presser Gábor és Bakács Tibor Settenkedő is. Bakács arra kérdésre, melyik egykori versenyzőnél tartja most utólag hibának, hogy lehetőséget adtak neki, Puskás Peti nevét mondta:

“Nem akarom megbántani, de talán a Puskás Petinél tévedtünk. Ez nagyon érdekes. Általában – akár Oláh Ibolya vagy Rúzsa Magdi – akárhogy alakul az életük, ők eljutottak oda, ahova mi szerettük volna. Hogy énekesek, művészek legyenek belőlük. Szomorúnak tartom, hogy a Puskás Peti ilyen televíziós figura lett. Előadóművészeket próbáltunk keresni emlékeim szerint.

Nem volt személyisége. Igazából a személyiséghez kötődik az előadókészség és a tehetség. Ez a három hoz létre valamilyen értéket. Semmi bajom Puskás Petivel. Nem létező entitás” – vélekedett Bakács.

Erre Puskás Peti egy személyeskedő válasszal vágott vissza a kritikusnak a közösségi oldalán:

“Bár meglepett kijelentésed, de azért az elmúlt 15 évben arra már rájöttem, hogy mi nem sok mindenben hasonlítunk egymásra. Én vegán vagyok, te pedig túlságosan szereted a szalámit.

Te sok év tehetségkutató zsűrizés után belerúgsz a volt versenyződbe, én inkább érdeklődöm utánuk. Számodra a karrierem hiba, számomra siker.

Ahelyett hogy megbántasz másokat, inkább utánajárhattál volna, hogy az egyetlen és óriási hibás döntésed, mégis miért lett az egyik legvirágzóbb” – írta az énekes.

Később ByeAlex is beszállt a vitába, ő így vélekedett:

“Szerintem a bakács amúgy egy okos faszi. emlékszem apám nagyon kedvelte a karakterét.

Én úgy hiszem, hogy ő azt szerette volna mondani, hogy ők annak idején azért ápoltak tehetségeket, hogy aztán a zenéjükkel és művészetükkel jussanak el az emberekhez

Én inkább azt láttam, hogy a »tévés zeneiség« meg a »fesztiválos zeneiség« kifejezetten nincsenek jóban. Én például, miután megnyertem A Dalt, rengeteg helyen nem tudtam fellépni, ahol szerettem volna, hiszen kaptam olyan visszajelzéseket, hogy én valami tévés figura vagyok csak, és azoknak nincsen fizető közönsége. Így telt az első 2-3 évem. Folyamatos bizonyítással, hogy igenis vannak emberek, akiket érdekel a zeném. Nos, a Puskás egy olyan figurája ennek az országnak, aki azok közé tartozik, akik megtörték ezt a jeget… Nem sok ilyen van” – írta ByeAlex.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: RTL Klub)