Bangó Margit megmutatta álomszép birtokát: a kert mesés, és mi van a házon belül, hűha!
Bangó Margit zenészcsaládba született Szabó Margit néven, édesapja cimbalmozott, édesanyja énekelt.
1967-ben, 17 évesen édesanyja biztatására jelentkezett a Magyar Rádió tehetségkutató versenyére, mely után a rádió felvételeket készített vele.
Az 1980-as években Horváth Pistával közös műsora volt az állami televízióban. 1985-ben szerepelt az Átok és szerelem című filmben amelyben Punka szerepét formálta meg.
Az 1990-es évek elején a 100 Tagú Cigányzenekarral kezdett el fellépni. Fiatalon ment férjhez, első férje Bangó Lajos volt, de a házasságuk csupán másfél évig tartott.
Ebből a kapcsolatból született a lánya, Marika. Első férjével történt válása után már nem tudta elhagyni a Bangó nevet.
Ezzel a névvel, Bangó Lajos mellett, feleségeként, Bangóként lépett be a zenei köztudatba, azóta művésznévként használja.
Bangó Margit immár 83 éves, de szerencsére újra jó egészségi állapotnak örvend.
Harmadszor is felvette a küzdelmet a rákkal és úgy tűnik, hogy a kezelések sikeresek.
A Mokka stábját már a kertjében fogadta, megmutatta, milyen meseszép helyen él, aztán a ház belsejét is láthatjuk.
Mindenképp megéri megnézni a felvételt:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Bangó Margit Facebook oldala)