Csonka András szívszorító szavakkal búcsúzik Lang Györgyitől: “Amióta csak ismerlek, Te voltál a…”

Szombat este látott napvilágot a tragikus hír: 66 éves korában elhunyt Lang Györgyi.

Az ország egésze gyászol, sokan még most sem tudnak mit kezdeni a szörnyű hírrel.

Barátok, ismerősök köszönnek el Györgyitől. Falusi Mariann egy megrázó és egyben megható dallal búcsúzott tőle, amit ide kattintva hallgathatsz meg.

Ide kattintva pedig kiderül, pontosan hol, mikor és hogyan halt meg a szeretett énekesnő.

Rengetegen vesznek tehát végső búcsút Györgyitől, így tett Csonka András is, akinek szívhez szóló sorait most teljes egészében közöljük. Ezt írja közösségi oldalán:

“Györgyi, szerinted mit tudunk most kezdeni ezzel az egésszel? Szerinted meg tudjuk egyáltalán érteni, fel tudjuk fogni, el tudjuk fogadni, hogy ennyi volt?

Mondom ezt úgy, hogy tisztában vagyok az előzményekkel, az évek óta ismert tényekkel.

Amióta csak ismerlek, Te voltál a szabadság, a belevaló, pofátlan vagányság, a metsző humor és irónia, ugyanakkor a gyermeki érzékenység, és érzelem is, csak azt hitted, ezt elrejtheted előlünk a nagyszájúságod mögé.

Az egész életed szembemenés sok mindennel, leginkább a betegségeddel, ami évtizedekig békén hagyott, hogy aztán rákapcsolhasson, szembemenés az igazságtalansággal, a pozőrséggel.

Kíméletlenül tisztán tudtál megítélni embereket, kvalitásokat, és nem féltél, ha kritizálni kellett. Mennyire irigyeltem Tőled a bátorságodat.

Soha nem láttam szebb példát a barátság erejére, mint a Te sorsodban. Amit és ahogy Mariann és a hozzád legközelebb állók évek óta végigcsináltak, az egyszerre megható, és példamutató, iránytű mindannyiunknak.

Szégyellem, hogy ebben nem álltam igazán mellettük. Zavarban voltam a helyzettől, attól, hogy úgy teszek, ha találkozunk, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, pedig alig szóltál pár szót, de tudtam, hogy Te is, éppúgy ahogy én, utálod a sajnálkozást.

Te a stroke előttig valóban azt mutattad, teljes életet tudsz és akarsz élni. Olyat, amit sokan egészségesen sem vagyunk képesek megtenni. Duótok a vidámság, az önmagunk felvállalásának magasiskolája volt.

Köszönjük az erőt, a felszabadult perceket, az önfeledt hangulatú koncerteket, a hitet, hogy lehet másképpen, igaziul is! Nyugodj békében, drága Györgyi” – zárja sorait bejegyzésében Csonka András.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Csonka András (@csonkabrandy) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!