Egy boncmester elmesélte a legszörnyűbb halálesetet, amit valaha látott! Nagyon felkavaró:

Aki szokta olvasgatni a különböző amerikai bűnügyeket a hírekben, annak biztos nem lesz ismeretlen Judy Melinek törvényszéki kórboncnok neve.

A szakember számtalan bűnügy kivizsgálásában működött közre, ilyen esetekben pedig egyáltalán nem ritka a boncolás.

Elmesélte, hogy több mint 2000 boncolást hajtott végre, ebből 262-t csak az elmúlt két évben.

Óriási gyakorlata van tehát Judynak, és ő már szinte mindent látott.

Azonban vannak olyan halálesetek, amelyek még ezt a rendkívül edzett szakembert is megdöbbentik.

Egyszer megkérdezték tőle, melyik volt az a haláleset, ami legjobban megrázta.

A szakember elmondta, hogy egyszer egy férfit boncolt, aki emberi ésszel felfoghatatlan kínokat élhetett át.

A férfi egy olyan szennyvízzel teli aknába zuhant, ahol a hőmérséklet elérte a 150 fokot.

A bőr külső rétege az extrém hő miatt teljesen levált a testéről. A végtagok pedig furcsa, hajlott pózban voltak, mert a hő hatására a hosszú izmok összehúzódtak és az ember bokszoló pozícióba került.

Mivel a halál oka fulladás volt, szerencsétlen férfi még csak kiabálni sem tudott segítségért.

Itt láthatod Judyt munka közben:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(A kiemelt kép illusztráció)