Hoppá! Búcsút mondott szőke hajának Esztergályos Cecília: mutatjuk, hogy fest vörösen
Esztergályos Cecília 1960-ban az Állami Balettintézetben végzett mint balettművész (első mestere Szalay Karola volt), majd 1960–1963 között a Pécsi Balett szerződtette.
1964 és 1968 között Színház- és Filmművészeti Főiskola színművész szakának hallgatója volt, Simon Zsuzsa osztályában.
Diplomás színésznőként 1968-tól a Kazimir Károly vezette Thália Színház tagja volt. 1984-től 1990-ig a Nemzeti Színház művésze volt, ahol Sík Ferenccel és Vámos Lászlóval dolgozott együtt.
1990–91-ben a Veszprémi Petőfi Színház társulatához tartozott. 1991-től 1999-ig a Família Kft. című sorozat állandó főszereplője volt, közben nem tartozott társulathoz.
Hosszú évtizedekig szőke hajjal láthattuk őt, mely már szinte a védjegyévé vált, most mégis új hajszínre váltott.
Palik László műsorában immár vörös hajjal jelent meg, és rengeteg érdekes epizódot osztott meg az életéből.
Utolsó férjével Péterrel 1984 óta él együtt, így vallott a hosszú házasság titkáról:
“Csak nagyon szeretni kell a másikat. Mindent rajta. Mindent meg kell beszélni. Napokban volt éppen, hogy az uramnak azt mondtam: azt hiszem, hogy meg fogunk veszni. Ő tőlem, én tőle.
De mielőtt az ember a kést a másikba belevágná, meg kell kérdezni, hogyan ússzuk meg.
Egy alapja van mindennek: szeresd az életet, szeresd a másikat, szeresd saját magad. Mindent könnyedén kell venni, nem kell mindenkinek megfelelni” – árulta el Esztergályos Cecília.
Neked hogy tetszik az új hajszín?
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: MTVA – Zih Zsolt)