Kamerák előtt képelték fel Krausz Gábort: itt a felvétel, ahogy csattan a nagy pofon

Szeptember 4-től kezdetét vette a Séfek Séfe ötödik évada, a három vezető séf pedig továbbra is Vomberg Frigyes, Wolf András és Krausz Gábor.

A műsort még az év első felében vették fel, akkor még együtt volt Tóth Gabi és Krausz Gábor.

Ez most már nem mondható el, sőt: Egy ismerős nemrég borította a bilit és elárulta, mi miatt mehetett tönkre az eszményinek tűnő párkapcsolat. A meglepő vallomást ide kattintva láthatod.

És hogy mire számítson az, aki figyelemmel szeretné követni a Séfek Séfe 5. évadát?

A műsor tematikájában három részre osztható. Első héten a válogatók alatt a jelentkező kezdő és profi szakácsoknak egy óra áll rendelkezésére, hogy elkészítsenek egy ételt, amit a zsűri tagjai a kóstolótérben vakon kóstolnak, azaz anélkül, hogy tudnák ki készítette azt.

Véleményüket ezt követően fejtik ki, a továbbjutáshoz két kést kell kapnia a versenyzőnek, azaz két zsűritag szavazatára van szüksége.

Ezután egy háromnapos tréning következik, amely alatt a zsűritagok kialakítják csapataikat, így pedig létrejön a 18 fős döntős mezőny.

A verseny következő szakaszában a séfek és csapataik minden nap versenyeznek a konyhában, majd meghívott vendégek kóstolnak szintén vakon, a kóstolótérben.

A két legkevesebb szavazatot kapó csapat versenyzői újból főznek, majd a zsűri által legrosszabbnak ítélt ételt készítő versenyző kiesik.

A műsor ajánlójának legvégén láthatjuk, amint Krausz Gábor kap egy jókora pofont, minden bizonnyal nemsokára kiderül, miért került erre sor:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Séfek Séfe (@sefeksefetv2) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!