Kamerák előtt vallotta be Norbi, mit dolgozik majd ősztől: ezt ki hitte volna?

Most, hogy Schobert Norbert visszavonult vállalkozásától, az Update-től, viszonylag eseménytelenül telnek napjai.

Norbi azonban nagyon nehezen bírja a semmittevést, így kitalálta, mihez kezd a jövőben.

Kamerák előtt mesélt terveiről, így nyilatkozott a TV2-nek: “Olyan nekem az élet mozgás és fellépés nélkül, mint Mága Zoltánnak egy koncert hegedű nélkül, vagy Havasi Balázsnak zongora nélkül.

Szóval én nem tudok itthon unatkozni. Azt fogom csinálni, hogy nyáron pihenek, feltöltődöm, mindenki elmegy nyaralni…

Szeptembertől megvan már a csarnok, ahol szombaton délelőtt 10 órakor akár négy-ötszáz embert fogok tudni fogadni” – mondta sejtelmesen a fitneszguru.

Majd hozzátette: “Az Update nem fog visszatérni. Megmondtam, így is lesz. Húsz évig közdöttem érte, háromszor bebizonyítottam az igazamat, ez kevés volt, elengedtem.

Itt vagyok 52 évesen, tudok jól mozogni, tudok órát tartani. Logikusan az én órám nem a 14 éves tiktokkereknek fog szólni.

Az én órám a negyven, ötven, hatvan pluszosoknak fog szólni, de az ő életüket meg tudom egy húsz évvel hosszabbítani, a minőségét meg tudom javítani”

Ismét tornázni fogok. Nem a régi Norbi fog tornázni. Egy idősebb, tapasztaltabb Norbi fog tornázni, egy más rétegnek” – árulta el.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!