Kiderült, hogy van most VV Anett: iszonyat, min kell keresztülmennie

Mi magunk is beszámoltunk arról, hogy VV Anettet rettenetes élmények érték egy furcsa szeánszot követően.

Öntudatlan állapotban találta meg egy szőlőföldön egy földműves, életveszélyes sérülései voltak.

Mint kiderült, a szeánsz után rettenetes hallucinációi voltak. Ha kíváncsi vagy rá, pontosan milyen látomások gyötörték, miért rohant az erdőbe és miért ugrott le egy magaslatról, ide kattintva minden kiderül.

Végül, hatórás műtét követően az orvosoknak szerencsére sikerült megmenteni Anett életét.

A Bors megtudta, hogy van most Anett, milyen szörnyű kínokat kell kiállnia. Jelenleg egy pécsi kórházban kezelik.

“Orvosi utasításra mozdulatlanul kell feküdnie. Heteken keresztül tart majd a rehabilitációja, és lelkileg teljes mértékben a padlóra került.

Nem beszél nagyjából senkivel. Az elkövetkezendő időben még biztos bent kell majd maradnia a kórházban” – mondta az informátor.

Az a sámán pedig, aki a brutális szeánszot szervezte, teljesen eltűnt: Eltűnt a honlapja, eltűnt a Facebook-oldala és a telefonhívásokra sem reagál.

Nemcsak ő, a cége is gyakorlatilag elérhetetlenné vált – számol be a fejleményekről a Bors.

Anett jóbarátjának, VV Leónak megvan a véleménye a szeánszról: “Butaságnak tartom, meg az emberek gyengeségének, elveszettségének a kihasználását látom ebben. Ezt ügyes emberek meglovagolják, és sajnos Anett is ennek esett áldozatul” – mondta Nagy Zsolt Leo.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: RTL Klub)