Maksa Zoltán megmutatta kisebbik lányát! A 19 éves Boglárka igazán csinos!

Kevesen tudják, hogy Maksa Zoltán eredeti szakmája szerint vegyészlaboráns. 1980-1983 között a Kőbányai Gyógyszergyárban dolgozott.

Humorista pályáját 1982-ben a Magyar Rádiónál kezdte a Humorfesztiválon, de még csak szerzőként.

Nagy Bandó András nyomására és segítségével kezdett el nyilvánosan is fellépni, főleg az akkori diákság körében volt népszerű, “Vidióta lettem” című önálló estjét 11 éven át tartotta műsoron.

Az igazi népszerűséget előadóként az 1990-es Humorfesztivál egyik fődíja és a “Maksa Híradó” 1991-es televíziós elindulása jelentette, amit 13 éven át írt, szerkesztett.

2002-től 2 és fél évig ment Maksaméta című műsora a Mikroszkóp Színpadon, majd 2009-ben “Konyhashow” című estjével tért vissza és aratott nagy sikert az apró színházban egy évadon át.

1985-ben megnősült, első felesége Bartus Katalin könyvelő, közös gyermekük Tímea (1988).

1993-ban elvált, majd némi szünet és egy 4 éves élettársi kapcsolat után 2003-ban újra nősült, második felesége Gráf Csilla pécsi színésznő volt, közös gyermekük Boglárka (2005). 2010-ben ez a házasság is véget ért.

Maksa Zoltán a szüleivel és kisebbik lányával, Boglárkával él egy fedél alatt, és köszöni szépen, jól van.

A népszerű humorista hatvanon túli mottója a humor, az elfogadás és az elengedés hármasa. Ilyen csinos Boglárka:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Kiemelt kép: TV2)