Megdöbbentő ruhában adott interjút az RTL-nek a börtönből Lajcsi: kiderült az oka
|A börtönből adott interjút az RTL Fókusz című műsorának Lagzi Lajcsi, azaz Galambos Lajos.
Elmondta, hogyan telnek napjai, és azt is, miért nem járnak be hozzá a gyermekei.
Érdekesség, hogy nem a fogvatartottak jellegzetes szürke öltözetében, hanem narancssárga ruhában adott interjút skype-on.
Azért ez a furcsa öltözék, mert jelenleg is az egészségügyi részlegen tartózkodik.
Lajcsi elmondta, hogy táplálkozási problémai vannak, de egészségügyi állapotáról nem szeretne beszélni. Nem vittek el a diliházba – mondja a zenész.
Bár a hangszere nincs bent, már szerzett odabent zenét, idejét próbálja kreatívan tölteni, több novellán is dolgozik. Állandó olvasmánya a Biblia, az Újszövetségben és az Ószövetségben található szerinte ellentmondásokat jegyzeteli ki, ezeket tanulmányozza.
Volt istentiszteleten is, ahová sokkal többen mentek el, mikor kiderült, hogy ő is ott lesz.
Úgy érzi, a büntetése valójában már 7 éve tart, amióta az ügye elkezdődött. Egy pillanatig sem volt számára kétséges, ha bűnösnek találják, le fogja ülni a büntetését. Pedig többen is megkeresték „kitűnő ajánlatokkal, hogy hova kéne menekülni, hol lehet jól megélni és kibekkelni”.
Gyermekei még nem jártak nála, és kérte, hogy ne is menjenek személyesen. Az interneten kommunikálnak. Büszke rájuk, Boglárka a Balaton Sound-on árulja saját tervezésű ruháit, nagyobbik fia summa cum laude végzett a Közgázon, és kisebbik fia is kitűnő eredményekkel végzi a jogi egyetemet.
Galambos Lajos várja már a pillanatot, amikor átölelheti három gyermekét a baracskai BV intézet kapujában. Addig is tervez, mert azt mondja, fizikailag van bezárva, a tudata nincs – hangzik el a tudósításban.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!