Megrázta a rajongókat, hogy megváltozott Sylvester Stallone arca: új képein alig lehet ráismerni

Sylvester Stallone Manhattanben, New Yorkban született 1946-ben, tavaly töltötte tehát be 75. életévét.

Édesanyja Jacqueline „Jackie” Stallone, csillagjós, táncosnő, apja Frank Stallone fodrász, aki Olaszországból, Gioia del Colle városából emigrált.

Stallone születésekor az orvos fogót használt, ezzel megsértve egy ideget, ebből adódóan a csecsemő arcának bal oldala részlegesen lebénult. Ez eredményezte ajkának jellegzetes állását és későbbi nehezen érthető beszédét, amely miatt gyerektársai sokat csúfolták.

Állapota és családja rossz anyagi helyzete mellett sorsát tovább nehezítette, hogy szüleinek házassága felbomlóban volt, Stallone gyermekkorának egy részét nevelőotthonokban töltötte.Amikor 1957-ben szülei elváltak, a tizenegy éves fiú szigorú apjánál maradt.

15 éves korában Stallone Philadelphiába költözött édesanyjához és annak új férjéhez. A korábbi években felgyülemlett agresszióját, melyet társai piszkálódásai és az egyedüllét váltott ki belőle, sportolással igyekezett levezetni; ekkoriban kezdett el súlyt emelni, vívni és diszkoszt vetni, de tagja lett a Deveraux középiskola futballcsapatának is.

Az 1960-as években sportösztöndíjjal a leysini American College of Switzerland hallgatója volt, itt ismerkedett meg a színészkedéssel. Hazatérése után az University of Miamin drámát kezdett tanulni, azonban a diploma megszerzése előtt úgy döntött, félbehagyja tanulmányait és New Yorkba költözik, hogy megvalósítsa álmát és színész lehessen.

Innentől kezdve pedig elindult páratlan színészkarrierje, aminek nagy részét mi, magyarok is jól ismerjük. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy Stallone fest is, ráadásul nem is rosszul.

Nemrég, az Észak-Rajna-Vesztfáliában található német városban, Hagenben nyitotta meg saját kiállítását, akkor készültek róla ezek a képek. Sajnos az arca már nem túl természetes a plasztikától és kicsit püffedt is:

(Képek forrása: Northfoto)

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!