Nem semmi, milyen sportot próbált ki Tóth Gabi! Videón, hogy ment neki a célbalövés:

Különleges élményben volt része Tóth Gabinak! Párjával együtt kipróbálhatta a lovasíjászkodást!

Így ír erről közösségi oldalán: “Sikerült az, ami hosszú évek óta nem. Végre csak egy helyre figyeltem!

Nem kószáltak el a gondolataim 100 felé, hanem ott és abban a pillanatban tudtam lenni!

Befele figyeltem és elcsendesedett a sok zaj .. amikor hazajöttünk, akkor olyan nyugalom volt rajtam, amire már nagyon vágyott a testem és lelkem egyaránt!

Ezért is hisszük, hogy a táborunk egy mély és felszabadító hét lesz, mert ebben a környezetben , energiákban lehet igazán “mély levegőt venni” hogy aztán tovább tudjunk haladni céljaink kalandos útján.

Várunk benneteket július 15-21-ig Pomázon a Magyar Vár Táborban, ahol egy a ritmusunk!

Hiszem, hogy összetartozunk: gyertek velünk és éljük át együtt is” – hangsúlyozta az énekesnő.

“Többek között Némethy Zoltán Lovasíjász Akadémiájára is ellátogatunk, ami a tábor területén van” – lelkendezett.

Itt láthatod a videóban, hogy ment a célbalövés Gabinak:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagram oldala)