Pumped Gabo kikotyogta, hogy viseli a börtönt Aurelio: “Csupán annyit hallottam, hogy…”

Közel fél éve annak, hogy Aureliónak be kellett vonulnia a rácsok mögé.

A való világ egykori győztesét összesen három év öt hónap börtönre ítélték, úgyhogy még bőven van hátra büntetéséből.

Sokan aggódtak Aurelióért, vajon lelkileg hogy viseli majd a hosszú bezártságot.

Néhányan attól tartottak, hogy lelkileg össze fog roppanni, ám a jelek szerint ez nem történt meg.

Aurelio börtönbe vonulásakor három kapcsolattartót jelölt meg: édesanyját, a barátnőjét, Edát, és a legjobb barátját, Pumped Gabót.

A Blikknek sikerült elérnie Pumped Gabót, akinél Aurelio hogyléte felől érdeklődtek.

“Nem beszéltem vele azóta, és nem is tudok róla sokat, csupán annyit hallottam, hogy rendesek a cellatársai, akikkel sikerült jó kapcsolatot kialakítania, sokat viccelődik, és a körülményekhez képest jól érzi magát.

Én is féltettem attól, hogy lelkileg nagyon megviseli majd a börtön, de szerencsére nem tört meg, aminek nagyon örülök” – árulta el Gabó.

Arra a kérdésre, hogy vajon együtt van-e még Aurelio barátnőjével, Edával, Gabo így felelt:

“Nem hiszem, hogy szétmentek volna! Én úgy tudom, hogy pont a barátnőjével beszél a legtöbbet.

Nyilván ez egy nagyon bonyolult helyzet, pláne ilyen fiatalon, de szerintem arról tudnék, ha már nem lennének együtt” – mondta Gabo.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!