Sokakat megbotránkoztatott Gáspár Evelin testhez simuló ruhája: úgy néz ki benne, mint a Macskanő

Sajnos nagyon sokan, ismert és hétköznapi emberek is szembesülnek fogyókúrájuk után egy kellemetlen dologgal.

Méghozzá a jojó-effektussal. Ez azt jelenti, hogy a leadott kilók a fogyást követően visszakúsznak.

Sőt, akár még teltebb is lesz az adott személy, mint a fogyás előtt. Aztán újra fogyókúra, majd megint hízás. A kilók fel-le kúsznak, akár egy jojó.

Gáspár Evelin azonban büszke lehet magára, hiszen nem szedte vissza a leadott kilókat.

Már több mint egy éve tartja a formáját, sőt, ha lehet, még soványabb lett. Eddig összesen 45 kilótól szabadult meg.

Ez pedig azt jelenti, hogy bátran felvehet testhezálló ruhákat is, melyek mindennél többet mutatnak alakjából.

Ezúttal azonban voltak olyan követők, akiket megbotránkoztatott Evelin itt látható öltözéke.

Néhányan szóvá tették, hogy a ruha túlságosan testhez simul, és túl sokat sejtető.

Volt, aki felelősségre is vonta Evelint kommentben: “Nem szégyelled magad?” – tette fel a kérdést.

Másoknak nagyon tetszik ez a szett, szerintünk úgy néz ki benne, mint a Batmanből a Macskanő

Neked mi a véleményed erről a ruháról? Előnyös Evelinnek? Vagy szerinted sem a legszerencsésebb választás? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@evelingaspar által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!