Valami nem stimmel Kulcsár Edina terhességével? Nem akármit szúrtak ki a követők, Edina válaszolt:

Kulcsár Edina követői közül többen is felvetették, hogy valami nem stimmelhet az egykori szépségkirálynő terhességével.

Edina tavaly augusztus 23-án jelentette be, hogy gyermeket vár. Most pedig már májust írunk, ám a pici még mindig nem született meg.

Többen úgy gondolják, nem jön ki a matek. G.w.M. reggel a Mokka stúdiójában járt, ahol pontot tett a találgatások végére.

Ide kattintva megtudhatod, mit mondott Kulcsár Edináról és a születendő, közös kislányukról.

Kulcsár Edina is válaszolt követői kérdésére Instagram oldalán. Így nyilatkozott:

“Kötelességem a privát szféránkra vigyázni. Nem úgy szeretném megélni a kislányunk születését, hogy azon feszengek, hogy fotósok osonnak be a kórházba, hogy lefotózhassanak minket csak azért, hogy ők írhassák meg elsőként a babánk érkezését.

Szóval ez az oka annak, hogy erre a kérdésre nem tudok konkrét dátummal válaszolni” – kezdte Edina, majd így folytatta:

“És annyival jobban érzem így magam! Azt érzem, hogy végre normális, teljes életet élhetek a megfelelő hozzáállásomnak köszönhetően” – utalt arra, hogy végre nem engedi be a bulvárt az életébe.

Akik szerint pedig nem jön ki a matek a terhességgel kapcsolatban, azoknak azt üzente, nehéz dolguk lesz, ha meg akarják jósolni a szülésének várható dátumát.

Tavaly augusztusi bejelentésekor ugyanis nem árulta el, hány hetes terhes, és a baba méretei gyakran át is írják a várandósság idejét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

⚜️G.w.M⚜️ (@gwmmusic) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: G.w.M. Instagram oldala)