Zalatnay Cini csúnyán elszólta magát, Curtist emlegette Majkának: Tilla arckifejezése és reakciója mindent elárul

Zalatnay Cini durván elszólta magát a Sztárban Sztár Leszek vasárnapi adásában.

Az énekesnő DR BRS-sel adta elő egyik nagy slágerének újragondolt változatát, ám a rajongók egy része kiábrándultan fogadta a produkciót.

Ugyanis a dalban az énekesnő fiatalkori hangja csendült fel nem a mostani, mélyebb, karcosabb orgánuma.

Cini tehát elplaybackelte a számot, ezzel pedig sokaknál kihúzta a gyufát.

Ha kíváncsi vagy Cini produkciójára és arra, hogyan derült ki, hogy Kossuth-díjra jelölték, ide kattintva mindent megtudhatsz.

Az éneklést követően Tilla faggatni kezdte Cinit, az énekesnő pedig elmondta, szereti a mai dalokat.

„Annak ellenére, hogy egy csomóan azt mondják, hogy vigyázni kell az ilyen ikonikus-csodálatos dalokra, én imádom ezt a világot.

Imádom őt, imádom a Majkát, a Curtist” – mondta Cini. Curtis nevének említésénél érdemes Tilla és Majka arcát figyelni, minden benne van.

Tillának majdnem leesett az álla, és Majka is lefagyott. Hiszen mostanában Majka és Curtis nincsenek túl jóban.

Ráadásul Curtis átigazolt a konkurens csatornához, és szinte pont akkor derült ki, mikor Cini őt említette, hogy Curtis nyerte meg a Celeb vagyok, ments ki innen című műsort az RTL-en.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!