Csütörtök délután ült össze újból a bíróság Kozsó perében: ítéletet is hozott.
A döntést sokan vérlázítónak tartják, kíváncsiak vagyunk, neked vajon mi a véleményed.
A vád szerint a zenész áramot lopott az általa működtetett Zöld teknős barlangja nevű teaház számára.
A Blikk tudósítója jelen volt a tárgyaláson, így a lap bővebben is beszámolhatott az ott történtekről.
Kozsót nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás bűntette miatt is elítélték.
Kétmillió forint pénzbüntetés és a 392 ezer forintos bűnügyi költség befizetésére ítélte a bíróság az énekes-producert.
Bár ezek a tételek 3 hónaptól akár 4 év 6 hónapig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatók, az ügyészség csak nagyobb pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
Kozso a tárgyaláson nem volt jelen, élettársa azonban igen, őt tanúként is meghallgatták.
A zenész ügyvédjének elmondása szerint védence már megtérítette az okozott kárt, amit egy általa festett kép, a Sivatag angyala című mű eladásából fedezett.
Az ügyészség végül elfogadta az ítéletet, a zenész védője három napot kért, hogy eldöntsék, fellebbeznek-e a döntés ellen.
Neked mi a véleményed az ítéletről? Írd meg kommentben, kíváncsiak vagyunk, ki hogy látja az ügyet!

Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Kozsó Instagram oldala)