A Sztárban Sztár leszek! versenyzője a tévében énekelt, miközben háza kigyulladt: felesége és kisbabája bent voltak

Rettenetes belegondolni, hogy amíg a Sztárban Sztár Leszek! tehetségkutató műsor egyik legnagyobb tehetsége, Csiszár István épp a tévében szerepelt és énekelt élő adásban, háza kigyulladt.

Ráadásul az égő épületben volt az énekes felesége és nyolc hónapos gyermeke is. István persze erről akkor mit sem tudott.

Utólag szembesült a szörnyűséggel. István rengeteg munkát ölt már eddig is a házba, öt éve vette meg otthonát és elképesztően sokat dolgozott azért, hogy a ház minél szebb és jobb legyen.

A tűz Csiszárék éléskamrájában keletkezett, a biztosítótábla gyulladt ki. A házban tartózkodó nő kisgyermekével épp Csiszár Istvánt nézte a tévében, mikor fellobbantak a lángok.

Kis híján az egész ház leégett, a nő végül észrevette a tüzet és a füstöt, a tüzet el tudták oltani, ám a Csiszár családnak több százezer forintos kára keletkezett.

Ráadásul István két keze munkája volt a házban, ami most így szintén semmivé lett. Szerda este a Tények Pluszban részletesebb riportot is bemutatnak az esetről.

A lényeget azonban ebből a kisfilmből is megtudhatod.

Szívből reméljük, hogy a ház nem rongálódott meg súlyosan, és egy kis munkával még szebb lesz, mint egykor volt:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Kiemelt kép: TV2)