ByeAlex irgalmatlanul kiakadt: túl merésznek találták szeremével közös képét és törölték: ő most mégis megmutatta

ByeAlex nagyon kiakadt, ugyanis hiába tette ki közösségi oldalára szerelmével közös, romantikus képét, mégis törölték.

A fotót ugyanis túl merésznek találták, pedig semmi durva nincs benne.

Az énekes most hosszú posztban fejtette ki erről az álláspontját, és a végén “csakazértis” megmutatta az ominózus képet.

Többek között ezt írja ByeAlex: “Megláttam Jaminát, ahogy készülődik, gyönyörű volt, magamhoz húztam és megörökítettem.

Igazán nem tolom arcba a magánéletemet hiszen nem nyilatkozom róla. Amik megjelennek, azok a saját instámról-facemről elkapott képek, storyk.

Olyanok amiket mindenki kipakol egyébként. én miért ne tehetném” – kezdi ByeAlex, majd később így folytatja:

“Az ember olyan amilyen. mindig is így volt. Velejárója az irigység, bigottság, kisebbségi komplexus, gonoszság, patkánykodás meg egyebek. (nem mindenkinek persze; egyáltalán nem!)

Nem születünk egyenlő adottságokkal. Van aki szépnek, vagy tehetségesnek, okosnak, vagy gazdagnak születik. Mások nem.

Sőt, vannak olyanok is, akik hiába tehetségesek vagy szépek, nem sikerül kamatoztatniuk, mert mondjuk nem szorgalmasak, hanem lusták. lehetne ezt fejtegetni, a lényeg: hogy az emberek haragszanak egymásra ezek miatt. Rám is.”

ByeAlex végül így zárja bejegyzését: “Csak hát a kettős mérce az zavar b***ottul. Az nagyon zavar.

Mert legyünk már őszinték! mi van a képen? egy nő és egy férfi öleli egymást szerelmesen.”

Íme a kép, itt ByeAlex bejegyzését is elolvashatod, teljes terjedelmében:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: ByeAlex Facebook oldala)