Papp Gergő elárulta, milyen a viszonya feleannyi idős párja szüleivel: durva dolgokat tapasztal

Papp Gergő volt az egyik vendége a NőComment című műsornak, szóba került mostani kapcsolata is.

A műsorvezető 2020 nyarán jelentette be élő adásban, hogy feleségével 17 évnyi együtt élést követően elválnak.

Papp Gergő akkor már mostani párjával, a jóval fiatalabb Petrával volt, akinek a szülei azonban azóta sem fogadták el a lányuknál jóval idősebb férfit.

Így vallott erről az adásban Gergő: “Már lassan két éve vagyok együtt a mostani párommal, aki jóval fiatalabb, mint én. Konkrétan feleannyi idős.

Először tapasztalom azt, hogy az ő szülei nem hajlandóak tudomást venni a létezésemről, aminek egy picit örülök:

Nem kell vidékre járnom rántott húst enni vasárnap, meg egy csomó minden alól mentesülök.

Pedig egyébként mindig ügyesen lavíroztam az ilyen családi viszonyokban. Még soha nem találkoztunk.

Vártam, hogy egy-két hónap múlva oldódik a helyzet, biztos az elejének szól, de nem oldódott és mondom, eltelt lassan két év.

A papa is szeret teniszezni, gondoltam, végre apóspajtással majd jókat játszhatok, de nem így lett.

Mindenkinek jobb lenne, ha ez egy egészségesebb viszony lenne, de nem tettem semmit” – vallotta be Papp Gergő.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!