91 évesen újra megnősült Vitray Tamás: mutatjuk, milyen csinos hölgy az új felesége!
|Vitray Tamás idén novemberben lesz 92 éves, ám energiája és munkabírása fiatalokat meghazudtoló.
Nemrég elindította új műsorát a YouTube-on Csak ülők – csakazértis címmel, melyben ismét beszélget híres és civil emberekkel.
A televíziós ráadásul magánéletében is új fejezetet nyitott: Most derült ki, hogy tavaly megnősült. A Story magazin így írt erről:
“Vitray Tamás hozzájárulásával ezúton ‘közhírré tesszük’, hogy már egy ideje nincs egyedül. Negyedik házasságában boldogan él a feleségével” – olvasható a magazinban.
Vitray így nyilatkozott munkájáról: “Újból nekiláthattam a munkának, és nagy örömmel csinálom. Mellesleg szólva, egyelőre a költségeket magam állom a nyugdíjamból és az örökös tagság után kapott pótlékból.
Stúdióbérlet, az operatőr és a vágó díja engem terhel. Természetesen megpróbálom kipótolni, amúgy képtelen lennék a fenti állandó bevételekből fedezni a műsorok árát.
Ami azt jelenti, hogy egyéb felkéréseket is vállalok, ha megkeresnek és ha hozzám illő feladatot kapok” – mondta a tévés legenda, aki arra is kitért, hogy Varnus Xavér Mezőlakra szervezett koncertjein is fontos feladatot kapott.
“Amolyan ceremóniamestere leszek az eseményeknek, amelybe természetesen beszélgetések is értendők. Már készülök a feladatra.
Angliából hozattam négy olyan tanulmánykötetet, amelynek egyikét-másikát még tanuló éveimből ismertem, de természetesen újra átveszem” – árulta el.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Vitrayék YouTube csatorna)