A Mi kis falunk és a Gólkirályság sztárja, Hevér Gábor közös fotón feleségével! Miriammal nagyon összeillenek:

A Mi kis falunk és a Gólkirályság című sorozatok sztárja, Hevér Gábor 1989-ben született, így idén már 56 éves.

Ám ez nem igazán látszik rajta, jó pár évet letagadhat a korából, remek formában van.

A közkedvelt színész 1989-ben még énekesként tűnt fel a Nyers együttesben.

1992-ben úgy döntött, hogy inkább színész lesz. 1996-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

1996-tól 1997-ig a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 1997 és 1998 között szabadfoglalkozású művész, 1998-tól 2003-ig pedig a Bolygó Kultusz Motel tagja volt.

2003 és 2013 között a Nemzeti Színház tagja. 2013-2019 között a Vígszínház tagja volt – olvashatjuk róla a Wikipédián.

Leonardo DiCaprio szinte mindig az ő szinkronhangján szólal meg a filmeken.

Nagykovácsi lakója, feleségével és két lánygyermekével, Vilmával és Bertával együtt.

Hevér Gábor a nejével érkezett a Televíziós Újságírók Díja átadójára. A színész és Miriam olyanok voltak, mint egy igazi hollywoodi álompár.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Story magazin (@story_sztarmagazin) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Hevér Gábor Instagram oldala)