Alekosz Balázséknak tálalt ki az Ázsia Expresszről: “jött húsz géppuskás, hat-nyolc rendőrautóval, körbe fogtak minket és…”

“7 óra és 37 perc utazás után ma reggel hazaérkezett a csapatunk. Tegnap este terveztük, de lekéstük a csatlakozást Isztambulban.

Hiába, az Ázsia Expresszben minden megtörténhet! Hihetetlenül izgalmas és fordulatos lesz a negyedik évad, de sajnos őszig várnotok kell – nekünk meg tartani a szánkat.

Csak a köszönet és a hála jut most eszembe: köszönöm, hogy a részese lehettem a csapatnak, köszönöm Mexikó, köszönöm Guatemala” – írta beszámolójában Ördög Nóra.

Befejeződött tehát a reality forgatása, ami most – nevével ellentétben nem Ázsiában, hanem Közép-Amerikában forgott.

Balázsék rögtön le is csaptak a műsor talán legmegosztóbb szereplőjére, Alekoszra, és arra kérték, osszon meg néhány kulisszatitkot a rádióműsorukban. A görög származású showman pedig nem okozott csalódást. Így mesélt:

“Amikor már a rendőrtől félsz, és úgy érzed, nem tudod, segíteni van-e ott vagy téged elvinni, valamit csinálni, ott már gond van – vágott bele a közepébe a Való Világ egykori nyertese.

Amikor bekéredzkedtünk egy nőhöz, és a nő úgy érezte, bajt hozunk rájuk, mert meglátták a kamerákat és a stábot, és a kartell ezt nem szereti, hogy ha az ő felségterületein ilyen mozgolódások vannak.

Kihívott valakit, majd megjelent húsz géppuskás, hat-nyolc rendőrautóval, körbe fogtak minket.

Beszálltunk a kocsiba, a szerkesztő mondta, hogy gombokat lenyomni, kiszállni tilos, kamerát fel ne emelje senki, mert akkor vége.

Ott volt egy pont, amikor azt mondtam, gyerekek, erről nem volt szó” – osztotta meg a nem mindennapi történetet Alekosz.

Érdemes meghallgatni a beszélgetést, mert Alekosz az ő sajátos stílusában sok érdekes és vicces dolgot mesél a nem mindennapi kalandról.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!