Ez a kedves lány 20 éven át szinte csak és kizárólag fagyit evett: videón mutatta meg magát, hogy néz most ki
|Ez a fiatal hölgy, Courtney Baxter 20 éven át igen rendhagyó táplálkozási szokással rendelkezett.
Akármilyen hihetetlennek is tűnik, Courtney 1 éves korától fogva 20 éven keresztül szinte csak és kizárólag fagylaltokat és jégkrémeket fogyasztott.
A hűs finomságokon kívül néha-néha még egyetlen dolgot tudott elfogyasztani, az előrecsomagolt felvágottat.
Hiába próbálkozott mással, például zöldségekkel vagy gyümölcsökkel, valahányszor megpróbálta őket megenni, mindig pánikrohamot kapott.
Így nem volt mit tenni, maradtak a fagyik, olyan szinten, hogy abban a 20 évben több mint 7000-félét kipróbált belőlük. Ám egy nap Courtney azt mondta: elég!
Hosszas kutakodás után a lány a hipnoterápiát választotta, így próbálta megkedveltetni szervezetével az egyéb ételeket: már az első, kétórás alkalom csodát tett:
Courtney 15-féle zöldséggel és gyümölccsel bővítette az étrendjét.
Aztán szép lassan egyéb fogásokat is befogadott a szervezete, olyannyira, hogy már étterembe is el tud menni, amire húsz évig nem volt példa.
Így már akár egy vendéglőben is randevúzhat a vőlegényével. Courtney boldogabb mint valaha, így néz ki most:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!