Horváth Tomi lefényképezte nevelt fiát! Ki gondolta volna, hogy Dávid már 20 éves:

Horváth Tomiról kevesen tudják, hogy zenész családba született, dédapja Horváth János hárfaművész, édesapja ifj. Horváth János, aki számos együttes tagja volt, 1985 óta a Digitál együttes frontembere.

Ilyen háttérrel nem meglepő, hogy Tomi már gyermekkorában megismerkedni a zenével, 8 éves kora óta gitározik.

16 évesen indult el a Megasztár negyedik szériájában, ahol az élő adásba már nem került be.

A következő évben, 2009-ben elindult a Csillag születik tehetségkutató műsorban, ahol a harmadik középdöntőben esett ki, így a műsor 7. helyezettje lett.

A 2010-es években volt népszerűsége csúcsán, 2017-ben ő nyerte a Sztárban sztár ötödik évadát.

Igazán nemes gesztus volt részéről, hogy egymillió forintos jutalmát a Heim Pál Gyermekkórháznak ajánlotta fel.

2018-ban a TV2 A nagy duett című műsorában duettpárjával, Balázs Andreával szintén első helyezést ért el.

Párja kisfia 7 éves volt, mikor Horváth Tomi életének része lett. Azóta eltelt 13 év, Dávid immár 20 éves.

“Egyszer 20 éves a fiú! Dávid kedvenc csapata a Liverpool és szerettük volna valami emlékezetes ajándékkal meglepni ezért eljöttünk Liverpoolba, hogy meglessük a Liverpool-Atletico Madrid meccset! Élmény volt” – írta a fotó mellé Horváth Tomi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Horváth Tamás (@horvathtomi) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Horváth Tomi Instagram oldala)