Joshi Bharat végre mindkét lányát lefényképezte! Szuperül sikerült a közös fotó:

Kevesen tudják, hogy a népszerű műsorvezetőnek, Joshi Bharatnak beszédes neve van. A „Bharat” keresztnév Indiát jelent, vezetékneve, a „Joshi” pedig jövendőmondást.

Joshi Bharatot a szülei Indiában banktisztviselőnek szánták, de ő mégis inkább színésznek tanult. 1980-ban tanulmányúton járt Magyarországon, azóta is itt él.

1981–1983 között végezte el a Bábstúdiót, és az Állami Bábszínház művésze lett. Közben közgazdász végzettséget is szerzett.

Ezután sorselemzéssel és jóslással foglalkozott. Évtizedek óta láthatjuk őt a tévében, leginkább különböző beszélgetős műsorok házigazdájaként.

Korábbi feleségével, Csillával 31 év együttélést követően 2021-ben döntöttek a válás mellett.

Azóta Joshinak már új párja van, Kiss Virág színésznő, aki 17 évvel fiatalabb a műsorvezetőnél. Saját bevallásuk szerint olyanok együtt, mint a turbékoló tizenévesek.

Virág egyébként rendkívül sokat szinkronizál, Natalia Oreiro-nak is is ő kölcsönzi a magyar hangját, sőt szinkronrendezőként is dolgozik. Íme egy közös kép róluk:

Joshi lányait eddig nem igen láthattuk, ám most őket is megmutatta a műsorvezető:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Bharat Joshi (@bharat_josh) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Joshi Bharat Instagram oldala)