Ki ne emlékezne a Mátrix csinos Trinity-jére: így néz ki most az 56 éves színésznő
|Carrie-Anne Moss Kanadában született, 1967 augusztusában. Édesanyja egy 1967-es The Hollies slágerről (Carrie Anne) nevezte el.
Tizenegy éves korában felvették a vancouveri gyermek zenés színházba. A Magee középiskola kórusával európai körúton vett részt.
A Magee után 1988-ban elvégezte a pasadenai Amerikai Drámaművészeti Akadémiát is. Közben 1985-ben Vancouverből Torontóba költözött, ahol modell lett.
Az 1980-as évek végén modellként Japánba és Spanyolországba is eljutott. A színészi pályán is Spanyolországban indult el, ahol szerepet kapott a Barcelonában forgatott Dark Justice (Sötét igazság) című amerikai sorozatban (1991–1993).
Amikor 1992-ben a forgatást pénzszűke miatt áthelyezték Los Angelesbe, ő is visszatért az Egyesült Államokba.
Ezután modellt játszott a Models Inc. című rövid életű szappanoperában. Az áttörés számára akkor jött el, amikor megkapta Trinity szerepét az 1999-esMátrix című kasszasikerben, a szintén kanadai Keanu Reeves oldalán.
A Mátrix sikere után Carrie-Anne sorra kapta a sztárszerepeket. Először a Kereszttaták című filmvígjátékban (2000) tűnt fel Burt Reynolds és Richard Dreyfuss mellett, majd A vörös bolygó című sci-fiben (2000) játszott Val Kilmerrel.
A következő szerepet az ugyancsak 2000-ben bemutatott Csokoládé című filben kapta, amelyben Juliette Binoche, Johnny Depp és Judi Dench voltak a partnerei.
1999-ben hozzáment Steven Roy színészhez. Három gyermek édesanyja. Idén már 56 éves, ám még mindig nagyon csinos:
(Képek forrása: Getty Images)
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!